Színművész szak
2007
A felvételi vizsga:
Az Egyetem színművész szakára jelentkezőknek többfordulós, alapos, sokféle alkalmassági szempontra rákérdező vizsgán kell átmenniük.
A több évtizedes tapasztalat azt bizonyítja, hogy a kiugróan tehetségeseket és a művészi pályára nyilvánvalóan alkalmatlanokat viszonylag biztosan ki lehet szűrni. De a két véglet között sokan lehetnek, akiket az első sikertelenség elkedvetlenít, akik így más intézményekbe kerülnek, és nem jelentkeznek többet a mi egyetemünkre. Így komoly tehetségeket veszíthet a szakma. Természetesen azt szeretnénk, hogy a legjobb képességűek itt tanuljanak.
Tapasztalataink szerint a mai fiatalok már nem úgy rezonálnak azokra az értékmeghatározó művekre (monológokra, versekre, egyéb írásokra), amint azt a klasszikus és modern kultúrán nevelődött tanárok elvárják. A világ megváltozott, minden gyorsabb lett, a felvételizők sokszor nem pepecselnek azon, hogy különböző antik és egyéb formákat fantáziadúsan érzékítsenek meg a felvételin. Sokszor éppen a kötelezőnek szánt művek nem jelentenek számukra semmit. Létezik azonban egy mai világérzés, egy újfajta, a villódzó képek információin nevelődött kultúra, amin lehet csodálkozni, lehet elutasítani, de nem tudomásul venni nem lehet. Ellenkezhetünk, berzenkedhetünk, csóválhatjuk a fejünket, de be kell látnunk, hogy a szunnyadó tehetségek mögé jobban be kell tudnunk nézni, ha valóban azt akarjuk, hogy korunk színészjelöltjeinek krémje bekerüljön az Egyetemre.
Emiatt meg kell változtatni a felvételi első fordulóját. Nagyobb ráfordítással jobban kiderülhet, kiben mi lakozik, mint a régi módszer esetében, ahol ijedt fiatal emberek igyekeztek kihozni a számukra idegen remekművekből valamit. Versekből, sokszor silány, irodalmiaskodó anyagokból próbálnak monológokat fabrikálni, de van úgy, hogy hozzájuk közel álló szövegként népszerű filmek, sőt tv-sorozatok hőseinek videóra vett mondatait írják le, és abból mutatnak valamit. A Shakespeare-en, Csehovon nevelődött tanári kar pedig kénytelen a Vészhelyzet, a Barátok közt, az Életképek monológjaiból kihallani az alkalmasságot.
Az eddigi gyakorlattól eltérően a márciustól áprilisig húzódó első fordulóban a felvételizők nemcsak az általuk hozott anyagot (versek, monológok, dalok) mutatják be, hanem kis feladatokat, páros gyakorlatokat is kapnak. Ezeket – kevés próbaidővel – még ugyanezen a délelőttön vagy délutánon bemutatják a felvételiztető tanároknak (mesterségtanár, logopédus, zongorakísérő).
Azok a szerencsések, akik túljutnak az első fordulón, májusban újra bemutathatják tudásukat. Ekkor már jóval több tanár előtt mondhatják el hozott anyagukból azokat, melyeket ők szeretnének, ill. amit a felvételit vezető tanár kijelöl.
A budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen több mint tíz éve kialakult az a szokás, hogy a második rostán átjutott felvételizők úgynevezett együttélésen vesznek részt. Ez azt jelenti, hogy egyrészt objektív alkalmasságot vizsgálunk: a logopédiai szűrésen túl a hangadottságokat, a fizikai képességeket, a ritmusérzéket, másrészt zenés ill. prózai színészmesterség felmérést tartunk. Természetesen a felmérés nem jó szó, mert tanári ambíció ill. pedagógiai módszer kérdése, hogy mi folyik egy ilyen héten a közel negyven kiválasztottal, akik közül jó esetben húsz kerülhet be a következő évben induló első osztályba.
Ez a körülbelül egy hétig tartó foglalkozás rendkívül megterhelő a színészjelöltek számára. Reggeltől éjszakába nyúlóan kell dolgozni. Ilyenkor minden tanárnak és felvételizőnek az a cél lebeg a szeme előtt, hogy minden színészetre alkalmas tulajdonság előbukkanjon a jelöltekből. A felvételizők csoportokban próbálnak, és napi rendszerességgel találkoznak, dolgoznak azokkal a tanárokkal, akik a 2007 őszén induló osztályban tanítani fognak.
A harmadik forduló legfontosabb mozzanata, amikor az együtt dolgozó csoportok az Ódry Színpadon bemutatják az intenzív egy hét legjobb munkáit. Közös zenei gyakorlatok, mozgásgyakorlatok, és rövid terjedelmű jelenetek alkotják majd a körülbelül egy órás bemutatót, melyet a teljes felvételiztető bizottság figyel. Ezután a második fordulóhoz hasonló egyéni felvételi következik, melyet a fent ismertetett módon tartunk, azzal a különbséggel, hogy bemutatásra kerül egy videóra rögzített kis beszélgetés minden, a harmadik fordulóig eljutott jelentkezővel.
A felvételiztető bizottság szavazással dönti el, hogy kik kerülnek a majdani osztályba.